A Pro-M Zrt. szélessávú stratégiájának célja, hogy előkészítsük a szélessávú PPDR hálózatot, és az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy mihamarabb meg is valósulhasson. Erre idén júniusban került sor, ráadásul a tesztek során már az első hálózati csatlakozás is megtörtént.
Az első Pro-M SIM kártya sikeresen feljelentkezett a hálózatra, így műszakilag az első nagy lépés teljesült ahhoz, hogy 2025 januárjától már élesben is elinduljon az EDR szélessávú szolgáltatás a 4G hálózaton, országos lefedettséggel. Ezzel együtt előkészítjük a későbbi 5G hálózati kapcsolódás lehetőségét is.
A hálózati lefedettségre vonatkozó további fejlesztések a terveink szerint a következő években folyamatosan zajlanak majd, és hamarosan elérhetővé válik egy dedikált készenléti célú hálózat Magyarország teljes területén. Ez a folyamat várhatóan 2030-ban ér véget.
Ezen felül az 5G Smartcom pályázatnak köszönhetően 2025 végére a magyar-ukrán határszakaszon Európában elsőként hozhatunk létre zárt célú 5G hálózatot.
A Pro-M Zrt. szolgáltatásfejlesztésben részt vevő műszaki területei, valamint a Pro-M Professzionális Mobil Adatszolgáltató Kft. közös és eredményes munkájának köszönhetően építettük ki a szélessávú PPDR rendszert, így a tervek szerint január elsejétől már nem csak a tesztek során, de a felhasználók által is használható hálózat jöhet létre.
Ezúton is gratulálunk minden kollégánknak!
Elindult a Pro-M hálózat
Kapcsolódó bejegyzések
A Pro-M hálózatán indult el a TeleStroke rendszer: új korszak a sürgősségi stroke-ellátásban
A Pro-M Zrt. kiemelt feladata, hogy az állami és készenléti szervezetek számára hosszú távon, kiszámítható módon biztosítsa a működésükhöz szükséges infokommunikációs feltételeket. Alapvető fontosságú a megbízható, biztonságos kommunikáció a mindennapi és a rendkívüli helyzetekben is. Ennek részeként a Pro-M biztosítja a készenléti szervezetek számára a mobil egységek és a központok…
Idén is elismertük a Pro-M Zrt. legjobbjait
A Pro-M Zrt.-nél hagyomány, hogy az év vége közeledtével díjazzuk azon munkatársainkat, akik az adott évben kiemelkedő munkát végeztek. A kormányzati hálózatok konszolidációjával együtt a megnövekedett munkatársi állományunk is indokolta, hogy idén több kategóriában is ismerjük el kollégáink munkáját. Idén az Év Fiatal Tehetségei dr. Jánosi Vivien jogtanácsos és Trost…
Új korszak a nemzeti hírközlési és műsorszóró infrastruktúra egységesítésében
Tovább erősödik Magyarország távközlési és tájékoztatási biztonsága azzal, hogy a Pro-M Zrt. tulajdonába került az országos lefedettségű műsorszóró infrastruktúra. A 4iG Műsorszóró Infrastruktúra Kft. megvásárlásával magasabb fokozatba kapcsol a kormányzati hírközlési hálózatok egységesítése. Az akvizíció révén a Pro-M Zrt. tulajdonába került a 137 telephellyel, ezen belül 90 saját tulajdonú adótoronnyal…