A Pro-M Zrt. 2006 óta üzemelteti itthon a kiemelten megbízható, azonban mára több mint 20 éves TETRA technológiai alapokon üzemelő EDR rendszert.
Nemzetközi tapasztalatok és nemzeti igények alapján korunk PPDR kihívásai szükségessé teszik a felelős szervek irányításának, együttműködésének és a beavatkozás hatékonyságának javítását a már rendelkezésre álló korszerű és a várható legkorszerűbb technológiák bevezetésével.
A hazai PPDR szervezetek (ezen belül elsősorban a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, valamint egyes feladatok vonatkozásában a honvédség) számára feladataik ellátásában jelentős minőségi előrelépést a szélessávú mobil készenléti (a továbbiakban: BB-PPDR) rendszer bevezetése adhat, biztosítva a dedikált rádiós erőforrásokat, kereskedelmi felhasználókkal szembeni prioritást és rádiós erőforrás felszabadítást kritikus forgalmi esetekben.
Ezt felismerve a Pro-M Zrt. már 2019-ben elkészítette középtávú stratégiáját, melynek fókuszában is a magyarországi készenléti kommunikáció szélessávú átmenete állt. A stratégia elkészítését követő évek során a magyarországi hírközlési piaci, illetve a piaci környezet is jelentős átalakuláson ment keresztül, mely szükségessé tette ennek felülvizsgálatát.
Szakmai céljaink alapvetően változatlanok, azonban az új körülmények, valamint a technológia fejlődés következtében reálissá vált a konkrét fejlesztések megkezdése és azok rövidebb átfutási idővel való megvalósítása. Ezek a fejlesztési célok összhangban állnak a Nemzeti Digitalizációs Stratégiával (2022-2030) is, melynek Digitális Infrastruktúra pillérében célkitűzésként szerepel a készenléti és védelmi szervezetek (PPDR) vezeték nélküli kommunikációjának további fejlesztése, ezen belül új szélessávú Készenléti Mobiltávközlési Hálózat kiépítése, valamint a készenléti szervek szélessávú adatkommunikációra alkalmas eszközökkel történő ellátása.
A stratégia megvalósulását segíti elő a sikeres 5G Smartcom pályázat és az is, hogy várhatóan 2024 végén megindul a készenléti felhasználók részére a szélessávú adatátviteli szolgáltatás.
A Társaság végső célja egy komplex, országos területi lefedettségű, küldetés-kritikus, szélessávú szolgáltatásnyújtás dedikált 4/5G BB-PPDR hálózaton legkésőbb 2027-ig.