EDR

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. EDR-re alapozza komplex kommunikációját

Közzétéve: 2019-03-20

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a kormányzati célú hírközlési szolgáltató Pro-M Zrt. között az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) kiépítése tárgyában indított közbeszerzési eljárás eredményes lezárását követően vállalkozási szerződés aláírására került sor 2019. március 18-án.

A szerződés aláírásában a mindkét fél részéről és az Országos Atomenergia Hivatal közreműködésével megvalósult szoros együttműködés kiemelkedő szerepet játszott. A nukleáris létesítmény működtetésével kapcsolatos megrendelői tapasztalatok felhasználása mellett nagy jelentősége volt a Pro-M Zrt. rádióshálózat kiépítésében és üzemeltetésében, a magas rendelkezésre állást biztosító szolgáltatás fenntartásában meglévő több mint 10 éves tapasztalatának. Az ajánlat létrehozásán dolgozó csapatot a Társaság minden szakmai területe támogatta. Ennek eredményeként a készenléti szervezetek kommunikációját, továbbá a kijelölt létfontosságú rendszerelemek, felsőküszöb értékű veszélyes üzemek, országos közszolgáltatók emelt szintű biztonsági igényeit is kiszolgáló EDR hálózat és szolgáltatás 2006. évi indulása óta a legnagyobb értékű és jelentőségű közbeszerzési eljárás zajlott le. A szerződés aláírása megnyitotta az EDR kiépítésének lehetőségét a Paksi Atomerőmű területén. Ennek eredményeként a kormányzati célú hálózatokról rendelkező 346/2010. (XII.28.) Kormányrendeletben foglaltak szerint az Atomerőmű teljesíti azon kötelezettségét, hogy a nukleáris veszélyhelyzet megelőzési és elhárítási, illetve üzemi célú elektronikus hírközlési igényeit is komplex módon a kormányzati célú hírközlési szolgáltatótól az EDR szolgáltatás útján vegye igénybe. A hálózat kiépítésének tervezett ideje 2021.04.18. Az EDR kiépítésének különös feltétele, hogy a Pro-M Zrt. és a teljesítésben résztvevő alvállalkozói kötelesek megfelelni a szerződés fennállása alatt a nukleáris létesítményekkel szemben meghatározott szigorú követelményeknek. Így a nukleáris biztonság követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló jogszabályban, valamint a szállítók nukleáris biztonsági szempontú minősítésére vonatkozó folyamat-eljárásrend szerint kiadott érvényes, legalább ABOS 3 (Atomerőművi Rendszerek Biztonsági Osztályba Sorolása) biztonsági osztályba sorolt hírközlő rendszerek, rendszerelemek átalakításával, javításával, karbantartásával összefüggően tervezési, szakértői, szerelési, üzembe helyezési és karbantartási tevékenységek végzésére vonatkozó nukleáris minősítésnek. A Paksi Atomerőmű Zrt. EDR ellátásának kiépítése jelentősen hozzájárul a nukleáris létesítmény fokozott biztonságához, a lakósság védelméhez. Biztosítja a váratlan események megelőzését, a bekövetkezett katasztrófa helyzetben annak hatása csökkentését, a felszámolásban közreműködő készenléti felhasználó szervezetekkel a hatékony együttműködést.

Kapcsolódó bejegyzések

A Pro-M hálózatán indult el a TeleStroke rendszer: új korszak a sürgősségi stroke-ellátásban
OMSZ 2026-01-22

A Pro-M hálózatán indult el a TeleStroke rendszer: új korszak a sürgősségi stroke-ellátásban

A Pro-M Zrt. kiemelt feladata, hogy az állami és készenléti szervezetek számára hosszú távon, kiszámítható módon biztosítsa a működésükhöz szükséges infokommunikációs feltételeket. Alapvető fontosságú a megbízható, biztonságos kommunikáció a mindennapi és a rendkívüli helyzetekben is. Ennek részeként a Pro-M biztosítja a készenléti szervezetek számára a mobil egységek és a központok…

Kritikus infrastruktúrák kommunikációja vészhelyzetben – felkészültség, felelősség, bizalom

Kritikus infrastruktúrák kommunikációja vészhelyzetben – felkészültség, felelősség, bizalom

Vészhelyzetben nemcsak a szükséges információk rendelkezésre állása, de a technológia aktualitása is döntő, mindezeknek pedig előfeltétele, hogy az arra hivatott kommunikációs rendszerek rendkívüli helyzetben is képesek legyenek működni és együttműködni. Az időkritikus ellátási és vészhelyzeti rendszerek működésének egyik alappillére a megbízható, folyamatosan rendelkezésre álló digitális infrastruktúra, amely biztosítja a döntésekhez…

Idén is elismertük a Pro-M Zrt. legjobbjait
elismerés 2025-12-23

Idén is elismertük a Pro-M Zrt. legjobbjait

A Pro-M Zrt.-nél hagyomány, hogy az év vége közeledtével díjazzuk azon munkatársainkat, akik az adott évben kiemelkedő munkát végeztek. A kormányzati hálózatok konszolidációjával együtt a megnövekedett munkatársi állományunk is indokolta, hogy idén több kategóriában is ismerjük el kollégáink munkáját. Idén az Év Fiatal Tehetségei dr. Jánosi Vivien jogtanácsos és Trost…