Általános információk az EDR-röl
Az Egységes Digitális
Rádiótávközlő Rendszer (EDR)
egy rendkívül magas rendelkezésre
állást biztosító, zárt
rádió-távközlő rendszer,
melynek célja, hogy olyan professzionális
összeköttetést valósítson
meg a különféle készenléti
és rendvédelmi szervek között,
amely gyorsabbá, hatékonyabbá
és biztonságosabbá teszi az egyes
feladatok végrehajtását.
Az EDR rendszer megvalósítása
Magyarországon a Pro-M Professzionális
Mobilrádió Zrt. (Pro-M Zrt.) feladata volt. A
budapesti hálózat átadása 2006.
április 5-én megtörtént,
ezután a középső, majd a keleti
és végül a nyugati
országrészt fedték le a Pro-M
szakemberei. A vállalat a hálózat
országos kiterjesztését 2006
decemberére, a kitűzött
határidő előtt egy hónappal,
rekordgyorsasággal teljesítette. Az
országos hálózatban 273
bázisállomás működik,
amelyek 42 ezer készülék
használatának technikai
háttérbázisát
biztosítják. A teljes
kiépítéssel és
használatbavétellel Európa egyik
legkorszerűbb és
létszámarányában
legkiterjedtebb TETRA rádiórendszere
valósult meg Magyarországon. A Pro-M
Zrt. ennek az előkelő pozíciónak a
megőrzésére törekszik a
minél tökéletesebb
kiszolgálással és a rendszer
zavartalan üzemeltetésével.
A hálózat
kiépítéséhez
szükséges központokat,
bázisállomásokat, valamint a
kézi és mobil terminálokat az EADS
Secure Networks szállította, a további
beszállítók
kiválasztására újabb tendereket
írtak ki.
A TETRA technológiájú
rádiókommunikációs rendszernek
számos előnye mutatkozik meg a régi,
analóg rendszerrel szemben. A TETRA szabvány
szerint épült EDR jelentősen
javítja az érintett szervek belső
híradását, lehetővé teszi
a szervezetek egymás közötti,
rendkívül magas rendelkezésre
állással megvalósuló,
hatékony kommunikációját,
nagymértékben hozzájárulva
ezzel a reagáló képesség
fokozásához, az
együttműködés
hatékonyságának
növeléséhez. Az EDR gondoskodik a
rádióforgalom automatikus
információvédelméről.
Nemcsak a kommunikáció minősége,
hanem a biztonsága is sokkal magasabb szintű
lesz azáltal, hogy az alaptitkosítás
mellett további titkosítás,
kódolás is lehetségessé
válik. A nagyobb frekvenciasáv és a
korszerű hálózati eszközök
alkalmazása miatt országos
lefedettséget biztosít a
hálózat, még az eddig nehezen
lefedhető területeken is (például
metróban, alagútban). A beszéd mellett
adatok, rövid státusz üzenetek
átvitelére is alkalmas a
készülék, melyet programozási
lehetőség tesz még
egyszerűbbé, hasznosabbá.
A TETRA-technológia
Az EDR hazánkban a
TETRA-technológiával valósul meg. A
TETRA elnevezés egy professzionális
felhasználásra tervezett
mobiltávközlő rendszer
elnevezésének, a Terrestrial Trunked Radionak
(földi trönkölt rádió) a
rövidítése. A TETRA olyan, a
csoportkommunikációs
szolgáltatások, a mobiltelefónia, az
üzenetküldés és a mobil
adatszolgáltatások egyedi
kombinációja, amely egyetlen
rádióegységről
elérhető. A világon
hozzávetőlegesen 650 ilyen rendszer
működik. A rádiórendszer
szabványa európai uniós
ajánlás, így alkalmas arra, hogy a
Schengeni Egyezményhez tartozó
országok rendvédelmi szerveinek
együttműködését is
támogassa.
Nemzetközi példák
Jelenleg több, mint 650 TETRA-rendszer
működik a világban.
A legnagyobb hálózati projektek a
következő országokban
találhatók:
Belgium, Finnország, Spanyolország,
Franciaország, Anglia, Írország,
Hollandia, Norvégia, Svédország,
Hong-Kong
A térségünkben működő, a
gyakorlatban is bizonyított rendszereket az
alábbi országokban
használják:
Ausztria, Románia, Lengyelország,
Olaszország, Portugália,
Görögország, Németország,
Oroszország
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Az Egységes Digitális
Rádió-távközlő Rendszer
hálózatgazdai tevékenység a
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Infokommunikációs
Államtitkárának
hatáskörébe tartozik. Az
említett posztot dr. Nyitrai Zsolt tölti
be, akinek a nevében jogosult eljárni
Vályi-Nagy Vilmos helyettes
államtitkár.
A Hálózatgazda feladatai közé
tartozik az EDR-rel összefüggő
kormányzati stratégia
előkészítése,
megvalósítása, szervezése
és a végrehajtás
összehangolása. Az
Államtitkár gondoskodik az EDR
működtetésének és
fejlesztésének
összehangolásáról, az
ellenőrzési és
koordinációs feladatokról,
valamint a hazai és nemzetközi szakmai
kapcsolatok
kiépítéséről és
ápolásáról.
A hálózatgazdai feladatok egy
része (jellemzően az
üzemeltetéssel kapcsolatos) a
Közigazgatási és Elektronikus
Közszolgáltatások Központi
Hivatalához került
delegálásra.
A Közigazgatási és Elektronikus
Közszolgáltatások Központi
Hivatala elérhetőségei
Közigazgatási és Elektronikus
Közszolgáltatások Központi
Hivatala
Cím: 1094 Budapest, Balázs Béla
utca 35.
Tel.: 06(1) 455-6700
http://www.nyilvantarto.hu
Az Egységes Digitális Rádió-távközlő rendszerhez (EDR) kapcsolódó jogszabály lista
• 1995. évi CXXV. törvény a
nemzetbiztonsági
szolgálatokról
• 1998. évi LXXXV. törvény a
Nemzeti Biztonsági Felügyeletről
• 2003. évi C. törvény az
elektronikus hírközlésről
• 2009. évi CLV. törvény a
minősített adat
védelméről
• 90/2010. (III. 26.) Korm. rendelet a Nemzeti
Biztonsági Felügyelet
működésének, valamint a
minősített adat kezelésének
rendjéről
161/2010. (V. 6.) Korm. rendelet a
minősített adat elektronikus
biztonságának, valamint a
rejtjeltevékenység
engedélyezésének és
hatósági felügyeletének
részletes szabályairól
• 50/1998.(III.27.) Korm. Rendelet a zárt
célú
hálózatokról
• 279/2001.(XII.23.) Korm. Rendelet az EDR
működését, a
szolgáltatást alapvetően
meghatározó, a nem polgári
célú frekvenciagazdálkodás
feladatait ellátó hatóság
szervezetéről, valamint a nem
polgári célú
frekvenciagazdálkodás
rendjéről
• 226/2003. (XII. 13.) Korm. Rendelet az
elektronikus hírközlési
szolgáltató adatkezelésének
különös feltételeiről, az
elektronikus hírközlési
szolgáltatások
adatbiztonságáról, valamint az
azonosító kijelzés és
hívásátirányítás
szabályairól
• 100/2004. (IV.27.) Korm. Rendelet az
elektronikus hírközlés
veszélyhelyzeti és minősített
időszaki
felkészítésének
rendszeréről, az
államigazgatási szervek
feladatairól, működésük
feltételeinek
biztosításáról.
• 346/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet a
frekvenciasávok nemzeti
felosztásának
megállapításáról
• 109/2007. (V.15.) Korm. Rendelet az
egységes digitális
rádió-távközlő
rendszerről
• 222/2009. (X. 14.) Korm. Rendelet az
elektronikus közszolgáltatás
működtetéséről
• 161/2010. (V. 6.) Korm. rendelet a
minősített adat elektronikus
biztonságának, valamint a
rejtjeltevékenység
engedélyezésének és
hatósági felügyeletének
részletes szabályairól
• 4/2010. (III. 26.) MeHVM rendelet a
védelmi feladatokban részt vevő
elektronikus hírközlési
szolgáltatók
kijelöléséről és
felkészülési feladataik
meghatározásáról
• 27/2004. (X. 6.) IHM rendelet az informatikai
és elektronikus hírközlési,
továbbá a postai ágazat
ügyeleti rendszerének
létrehozásáról,
működtetéséről,
hatásköréről, valamint a
kijelölt szolgáltatók
bejelentési és kapcsolattartási
kötelezettségeiről
• 29/2005. (VII. 27.) HM rendelet a nem
polgári célú
frekvenciagazdálkodás egyes
hatósági
eljárásairól és a nem
polgári célú
frekvenciasávok felhasználási
szabályairól
• 1032/2007. (V. 15.) Korm. határozat az
egységes digitális
rádió-távközlő rendszer
(EDR) folyamatos működtetéséhez
kapcsolódó feladatokról
• 2080/2008. (VI. 30.) Korm. határozat a
Kritikus Infrastruktúra Védelem Nemzeti
Programjáról
• 9/2008. (II.22.) ÖTM rendelet az
Országos Tűzvédelmi
Szabályzat kiadásáról
• 1053/2009. (IV. 17.) Korm. határozat az
infó-kommunikációért
felelős kormánybiztos
kinevezéséről és
feladatairól
• Közigazgatási Informatikai
Bizottság (KIB) 25. számú
Ajánlása Magyar Informatikai
Biztonsági Ajánlások (MIBA)
Hasznos linkek